Tagok

~~Julcsi~~

Kovács-Csiha Julcsi vagyok, a Jogi Kar végzős hallgatója.
Nyíregyházán születtem, már több éve Budapesten lakok.

Tanulmányaim során az ifjúságvédelem és a pártfogás területe keltette fel az érdeklődésemet.
Az elmúlt években egyre több tapasztalatot szereztem a témában, alig várom, hogy tudásomat érvényesíthessem.

Metodista vallásúnak kereszteltek, bár sokáig nem értettem igazán a kereszténység lényegét.
Tabuk és szabályok halmaza volt számomra, állandó megfelelési kényszer. Lázadtam. 16 évesen ért el az üzenet a szívemig.

Egy táborban voltam, ahol rácsodálkoztam, hogy a körülöttem lévők milyen természetesen imádkoznak, beszélgetnek Istenről.

Itt rájöttem, hogy nem elég az, hogy megkereszteltek, és sokakhoz viszonyítva jó ember vagyok. Szükségem van Istenre, mint egy barátra, minden nap.  Meg kellett hogy szunjön  a büszkeségem, és ki kellett mondanom, hogy nem megyek sokra a jóságommal. Ezt megtettem, és azóta tapasztalom, hogy Istennel élni fantasztikus! Rájöttem, hogy így is lehetek fiatal, élvezhetem az életet, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Nem vagyok korlátok közé szorítva, épp ellenkezoleg: boldog és teljes életet élhetek.
A kereszténység számomra egy életstílus. Kiterjed életem minden részére.

A Diákkörhöz elsos koromban csatlakoztam. Rengeteget jelentett, hogy találtam egy sokszínu közösséget,
akikre számíthatok (szakmailag és emberileg), egy otthont, mely segít megállnom a hétköznapok rohanásában, és ahol többet megtudhatok Istenrol. Ahol szeretnek feltétel nélkül, és gyengeségeimmel is szembesülhetek.

Ahol megismerhetek sok jófej embert. Ahol olyan sok kalandnak vagyok része, hogy lassan könyvet írhatnék :-)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

~~Gyöngyi~~

A felvételi sikere felett érzett örömöm hamar szertefoszlott, amikor fokozatosan rádöbbentem, hogy nem vagyok olyan, mint az egyetemi polgárok többsege. E sajátos schizoid állapotomnak a diákkörröl való tudomásszerzésem és hozzájuk való csatlakozásom vetett egyszer s mindenkorra véget.

Azóta sem érzem, hogy olyan lennék, mint az átlag egyetemista, viszont mára nekik köszönhetően ezt már büszkén vállalom.

Nem hittem, hogy keresztény létemre még jobban elmélyülhetek Istenben.
Ez a közösség erre is megtanitott, de nem szenteskedéssel és órákon át tartó Biblia-szemináriumokkal, hanem feltétlen, adakozó és mindent megbocsátó szeretetével és irántam tanúsitott végtelen türelmével.

Addig azt sem hittem, hogy létezhet itt a Földön Mennyország: mára már tudom, hogy igen, és létezni sem tudnék nélküle.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 ~~Gábor~~

A Műegyetemre járok informatika szakra, ezért "idegenlégiósként" csatlakoztam a bibliakörhöz egy évvel ezelőtt és itt is maradtam.
Egy jó társaságra, szellemi megnyugvásra és -feltöltődésre találtam. A kiselőadásokon, vitákon mindig választ kapok az élet nagy kérdéseire és azokra a dolgokra amelyeket eddig nem értettem az emberi értékekkel, élettel, Bibliával és Istennel kapcsolatban.

Reformátusnak kereszteltek és nyolcadikos koromban reformátusként konfirmáltam, már akkor választ kaphattam néhány bibliai kérdésre a Heidelbergi Kátéban. A konfirmálás és a rá való hosszas készülődés egy szép emlék maradt számomra.

Istennel való kapcsolatomat a Hozzá való imádságaimmal tudnám tükrözni. Amikor az egyetemi éveim alatt kijövök az egyetemhez közeli templomból -vizsgák és zh-k elött- akkor utána mindig egy  nyugodt érzés lesz úrrá rajtam. Automatikusan arra gondolok akkor, hogy Valaki úgyis ott lesz a hátam mögött és súgni fog, így az addigi aggódásom egy pillantásra elszáll. Úgy is mondhatnám, hogy egy „nemtörődömség”  száll meg.
A zh-im pedig mindig jobban sikerültek mint ahogy számitottam és amire az Istent kértem általában az is teljesülni szokott.

"...mert meghallgatja könyörgésem szavát. ...ezért őt hívom segítségül. amíg csak élek"
Zsolt. 116. 1-2

"És mindazt amit imádságban hittel kértek megkapjátok"
Máté evangéliuma 21. / 22.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 ~~Katinka~~

A keresztségben római katolikus vallású lettem, ám egészen egyetemista koromig a templomba járás a „puszta vallásosságot” jelentette számomra: bár hittem Isten létezésében és naponta imádkoztam is, mégsem igényeltem, kerestem Mennyei Atyám útmutatását az életemre nézve.

Ahogyan azonban teltek az évek, s családi viszonyaim egyre rendezetlenebbnek tûntek, valamint egyre jobban foglalkoztatott a kérdés: mi az életem értelme, saját elhatározásomból kezdtem templomba járni. Végre nem azért, mert az Édesapám ezt kérte tõlem. Vasárnapról vasárnapra elhatároztam, hogy arra az isteni üzenetre, amely az aznapi evangéliumban, illetve annak magyarázatában elhangzik, a következõ héten (a hétköznapokban) igyekszem majd különösen figyelni, megtartani. Tudtam én, hogy sokszor nagyon megbántom a szeretteimet, csúnyán viselkedem, tele vagyok önsajnálattal „keresztjeim”, terheim miatt. Nem volt azonban erõm, hogy önmagamtól megváltozzam. Szembesültem saját bûnös természetemmel, korlátaimmal. Mennyei Atyám ekkor elvezetett egy keresztény közösségbe (Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség-ELTE Bibliakör). Itt tapasztaltam meg elõször életemben, hogy lehet az Úrnak szentelt életet élni, lehet, sõt kell is mindenben Isten akaratát keresni, néha a legapróbbnak tûnõ dologban is.

Évek óta formál Isten, sokat fejlõdött önértékelésem, korábban sokat küzdöttem ugyanis kisebbrendûségi érzésekkel. Ma már tudom, hogy Isten csodálatos alkotása vagyok. Õ kísért végig ezen az egyetemen is, Õ indított arra, hogy vezessek bibliakört, falumissziót. Csodálatos érezni, hogy keresztényként is szabad vagyok. Isten a törvényeivel nem rabláncra ver, hanem a javamat akarja, s öröm, ha az útmutatása szerint élhetek. „Krisztus megszabadított minket, hogy szabadok legyünk.” (Gal 5,1) A Szentlélek elvezet a lelki szabadságra , hogy szabad munkatársaivá tegyen minket. Ha bánt valami, azt is megoszthatom Vele.

Hiszem, hogy az Úr, ha figyelsz rá, és imáidban kopogtatsz az ajtaján, s útmutatását kéred, MEGHALLGAT ÉS VÁLASZOL! Krisztus az evangéliumban megmutatja az utat, mely a vég nélküli boldogságra vezet. De Krisztus kegyelme mûködik mindenki másban is, aki a helyes lelkiismeretet követve keresi és szereti az igazat és a jót, és kerüli a rosszat.

„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam, és Õ meghallgatott. Az alvilág gyomrából kiáltottam, és Õ meghallotta hangomat. A vizek torkomig hatoltak, körülvett a mélység, hínár borítja fejemet a hegyek tövében… Kimentetted a pusztulásból életemet, Uram, Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra emlékeztem, és imám eljutott színed elé, szent templomodba.”
Jón 2, 3-8

„Minden idõben magasztald Istent! Tõle kérd, hogy az egyenes úton járhass, és hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek!” Tób 4, 19

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

...és a többiek.